Egész éjszakát kitöltő kalandtúra Miskolcon

Alaposan próbára tette a 20. Vredestein Miskolc Rally Merencsics Árpádot. A Solid Racing Team újdonsült pilótája mindössze egy órát tudott pihenni az elmúlt hétvégén, ugyanis nem csak néhány gyorsasági szakasz erejéig, de egy egész éjszakát betöltően volt része a miskolci kalandtúrában.

Az áldozatnak azonban most is meg lett az eredménye: navigátorával, Kulcsár Dániellel a Replica csoport abszolút 3., míg az R1 kategória 2. helyén végeztek, a Historic Bajnokság mezőnyében.

Merencsics Árpád: Zökkenőmentesen dolgoztuk fel csütörtökön a miskolci pályákat – meg is fordult a fejemben, hogy ez túlságosan könnyű, problémamentes volt, mi várhat ránk a hétvégi futam során… A prológot is sikeresen abszolváltuk pénteken, a palánk most nem vonzott minket mágnesként úgy, mint tavaly – akkor ugyanis a lámpasorunkat koccintottam le.

Szombat este, az első osztály mezőnye után rajtoltattak el minket. Az első szakasszal nem volt semmi gond, de a második gyorsasági egyharmadánál eltörött a jobb féltengely. Félreálltunk, s akkor vettük észre, hogy a víz is folyik a kocsiból. Három órát fagyoskodtunk az erdőben, majd a felmentő sereg segítségével körülbelül éjfélre értünk vissza a szervizbe. A féltengelycserét megoldottuk, de tartalék vízpumpa nem állt a rendelkezésünkre. Az éjszaka közepén elindultunk Budapestre, ahol a tavalyi, mecseki futamon felrobbant motoromat szerelik, s arról vetettük le a megfelelő alkatrészt. Közben óraátállítás is volt, így mindent egybevetve, vasárnap hajnali fél 6 volt, mire visszaértünk Miskolcra a vízpumpával. Édesapám nekiállt a Suzuki javításának, mi pedig addig igyekeztünk egy kicsit pihenni. Mindössze egy órát aludtunk, aztán vittük a kocsit bemutatni az ellenőrzésre.

Vasárnap csak egy problémánk adódott: felmelegedett az autó, és 1,5-2 liter vizet folyatott el. Utána töltöttünk, s ezt követően már akadálymentesen teljesítettük a visszalevő szakaszokat. Nehéz dolgunk volt azonban, hiszen mire mi sorra kerültünk, addigra az első osztály teljesen kijárta az utakat, s a 13-as gumink úgy tűnt el a nyomvonalban, mint ha nem is lett volna. A második körre így akár murvakereket is felrakhattunk volna, vagy egy rallycross mezőny is csatlakozhatott volna a futamhoz. Ennek ellenére a célunkat maximálisan sikerült teljesítenünk: a Suzukit megóvtuk, épségben kormányoztuk a célba. Az eredményünk pedig a Replica csoportban az abszolút 3., az R1 kategórában pedig a 2. helyezést hozta meg számunkra. Érdemes volt nem aludnunk szombat éjjel. S ha mondhatok ilyet: büszke vagyok a csapatunk teljesítményére, hogy ezt így végig tudtuk végül csinálni!

Kulcsár Dániel: Minden jól és szépen alakult, egészen szombat estig, amikor is a Suzuki féltengelytörése véget vetett a versenyünknek. „Romantikusan”, három órát töltöttünk el a sötétben, az erdő mélyén, mire a segítségünkre siettek. A szombati nap drámái után vasárnap sikerült folytatnunk a versenyt, és úgy autóztunk, amiben végre mi is élvezetünket leltük. Árpiról már korábban is hallottam, hogy egy „őrült” – persze csak a szó jó értelmében – és ezt a Miskolc Rallyn meg is tapasztalhattam. Ahhoz képest, hogy milyen kis kategóriájú versenygéppel mentünk a nagyok ellen, elég jó eredményeket értünk el és a nézőktől is csak pozitív visszacsatolásokat kaptunk. Abszolút elégedett vagyok a közös munkánkkal, és örülök neki, hogy ilyen szép helyezést sikerült végül elérnünk.

Kevés esélyt látok arra, hogy a jövőben fogunk még együtt dolgozni. Ennek egyedül csak fizikai korlátai vannak: kissé kicsi nekem ez a Suzuki, nem ültem benne kényelmesen. Ezen sajnos nem nagyon lehet változtatni, maximum, ha Árpi kategóriát vagy autót vált. Amennyiben ezt a problémát sikerülne orvosolni, nagyon szívesen lennék legközelebb is a segítségére, mert gördülékenyen, jó hangulatban tudtunk együttműködni és szép sikert elérni.

Horváth Judit


Ha tetszett, csapass rá egy lájkot, vagy oszd meg!
Köszönjük szépen!