Györkő-Molnár az Int. Baranya Kupa után

Kategóriájukban a dobogón végzett a Györkő József – Molnár Zsolt páros a Bakonya kupa 6-os csoportjában, összetettben pedig az előkelő 9-ik helyezést csípték meg Honda Civicjükkel, mindezt első közös versenyükön. Molnár Zsoltit kérdeztem az élményekről.

Először is gratulálok az eredményhez mindkettőtöknek. Honnan jött az ötlet, hogy együtt mennétek?
Köszönjük szépen. Még Fehérvár Rally előtt keresett a Józsi navigátort Baranya Kupára. Beszéltünk róla, majd úgy döntöttünk nekivágunk közösen a versenynek, mivel nekem nem volt Rally2-es licencem így gyorsan intézkedtem és szerencsére verseny előtt meg is kaptam, így beülhettem a jobb egybe. Ami mérföldkő volt pályafutásomban hisz eddig csak MARB rendezvényeken navigáltam.

Milyen volt a verseny, hogy éreztétek belülről?
Hatalmas élmény volt egy ilyen neves versenyen részt venni. Nagyon sokat tanultam ebben a pár napban, több éve versenyzek a déli MARB versenyeken, de szégyenszemre valahogy Árpádtető mindig kimaradt, és a Nyárásvölgyi részen is csak nézőként voltam kint eddig. Szombaton délután a prológgal kezdtük meg az autózást Komló belvárosában rengeteg nézővel, innen egyből indultunk a szervizbe ahol a srácok még egyszer átnézték az autót majd következett az első gyorsasági a Camping-Árpádtető ami fantasztikusan sikerült számunkra. Amikor beértünk a STOP-ba és beírták az időnket akkor szembesültünk vele, hogy megvertük a komplett kategóriánkat és abszolútban is 5. helyen végeztünk. Hatalmas boldogság és öröm öntött el minket, hogy három darab Citroën C2R2-őt is magunk mögé utasítottunk.

A folytatásban is kitartott a lendületetek?
Vasárnap háromszor kettő gyorsaságit kellett teljesítenünk Árpádtető-Remeteréttel kezdtünk, majd következett Nyárásvölgy-Hetvehely. A szűk részen rettenetesen rossz minőségű volt az út így vigyázni kellett a futóműre is és a gumikra is. Itt a 18 km-en már meglátszott az autók közötti különbség. Sajnos nagyon sok áldozatot szedett ez a gyorsasági, utólag is jobbulást a srácoknak. A második körben már éreztük, hogy fogynak a gumijaink így gyorsulni csak minimálisan tudtunk a többiekhez képest. Ákosék (Jánosa Ákos – Rubóczky Attila) és Jocóék (Hibján József – Szurovcsák István) is megelőztek minket így visszaestünk a harmadik helyre, Zsebe Gabiék is feltámadtak, mivel felsorolták Őket a mi kategóriánkba így kezdtek veszélyt jelenteni ránk.
A harmadik körre már csak arra figyeltünk, hogy megtartsuk a harmadik helyünket, de ez nem azt jelentette, hogy beosztottuk az előnyünket, hanem hogy 100%-an kihasználva a maradék guminkat végig menjünk mind a két gyorsaságin. Zsebe Gabiék ugyan gyorsabban jöttek le az utolsó gyorsaságin mint mi, de így is sikerült 15 másodperccel megtartanunk a dobogós helyezésünket. A verseny végére Abszolút 9. és az A6 kategória 3. helyén végeztünk.

Lesz folytatása ennek a siker sztorinak, láthatunk még együtt versenyezni benneteket?
Még nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, valószínű az idei évre nem lesz több közös munka, mindkettőnk elfoglaltsága miatt. Jövőre pedig Historic-ban szeretnénk indulni Ifj.Vojtek Gábor barátommal, akivel már lassan 2 éve versenyzünk együtt. De természetesen nincs kizárva a lehetőség, hogy fogunk még együtt versenyezni Józsival!

Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki hozzá járult ahhoz, hogy ez a hétvége létre jöjjön: a családomnak, a barátaimnak, Györkő Józsinak és a komplett szervizcsapatnak, hatalmas élmény volt!

Szerző és képek: Tüsy

gyorkobaranya2


Ha tetszett, csapass rá egy lájkot, vagy oszd meg!
Köszönjük szépen!