Komi Kupa: Kis verseny nincs, csak Verseny van!

Kedves Máté! Túl vagy 2014 első autóversenyén ami a KOMI kupa volt a Kakucsringen. A Junior kategóriát magasan, majd két másodperc előnnyel nyerted Perendy Péter előtt, aki szintén szépen terelgette a Top Driver School Suzuki Ignisét.

Háromszor lehetett, három kört teljesíteni. Miként értékeled a napi futamaidat?
Azzal kezdeném, hogy mind a három futamban valamilyen okból kifolyólag csúszós volt a pálya. Hozzáteszem, ezek a körülmények nekem nagyon tetszenek. Az első futam nagyon jól sikerült, de ennek az idejét az időközben a pályára folyt olaj miatt nekem és a sporttársamnak is törölték. A második futamot nagyon elóvatoskodtam, de az időm így sem volt rossz. A harmadik menetben már félig száradó pályán futottam a legjobb időmet, amiben sajnos hibáztam egyet, de így is abszolút tizenhatodik időt autóztam.

Egy Suzuki Kupás Swift-tet terelgettél a nap folyamán. Ha jól tudom ilyennel fogsz 2014-ben a Gyorsasági szakágban versenyezni. Mesélnél erről a tervedről?
A hír igaz, 2014-ben a Gyorsasági Szakág Suzuki Swift Kupájában indulok. Ebben az évben ez lesz a fő irány a versenyzésemben. Éppen ezért a lehető legtöbbet tréningezek a Swift-tel és az új csapatommal a GFS OXXO Energy Team-mal.

Abszolút 16.-ik lettél a napi legjobb köridőddel. Jó pár erősebb versenyautót megelőzve az igen csak váltakozó tapadású pályán. Mi az a versenyzési stílus ami ilyen sikerekhez vezet téged.
Ahogy azt az előző kérdésnél is elmondtam, nagyon szeretek csúszós körülmények között, nedves pályán versenyezni és igyekszem ilyenkor minél többet gyakorolni, hogy aztán szárazon a lehető leggyorsabb legyek. A második kérdést illetően sokan mondták, hogy látszik rajtam a Rallycrossban elsajátított stílus, ahol nem mindíg az ideális ívet autózzuk, hanem az improvizálás a lényeg.

Legközelebb hol találkozhatunk veled és a Suzuki Swift-tel?
A KOMI Kupa következő versenyén, február 8-án a Kakucsringen, ami egyébként a kedvenc pályám. Addig persze rengeteg gyakorlás vár rám. Reméljük addig már havon és csúszós körülmények között, jobban megtanulom a Kupás Swift viselkedését. Köszönöm Támogatóim segítségét: A GFS OXXO Energy Team-nak, a New Jet Motorizációs Centernek, a Top Driver School vezetéstechnikai iskolának, és az Ilona Stüberl Bécsi Magyar Étteremnek.

A  verseny abszolút első három helyezettje:
1. Lencse Zoltán Mitsubishi EVO VI.
2. Makai György BMW 325i
3. Újházi Ádám Opel Astra

www.hajoka.hu

benyokakucs2


Ha tetszett, csapass rá egy lájkot, vagy oszd meg!
Köszönjük szépen!