Látványban gazdag autózást tervezünk!

Interjú Pálfalvi Gábor autóversenyzővel, a december 28-29-i autóverseny előtt.

December utolsó nagy versenye lesz a Szilveszter Rally. Ha jól tudom ezen egy új autóval és navigátorral veszel részt.
Igen, ez így igaz annyi különbséggel, hogy az autó, vagyis a kasztni maradt a régi csak rá lett locsolva egy kis aprópénz, amiért külön hálás vagyok elsősorban Barátom és Fő támogatómnak, Kormány Sándornak és az Autó Torinó Autókereskedésnek! Az új navigátor személyében pedig egy hölgyet köszönthetünk, aki nem más, mint Bogdán Brigitta és sikerült neki is megfertőződnie a rally világában! Élsportoló volt csak teljesen más sportágban!

De mielőtt erről faggatnálak, Mesélnél a 2013 rallys évedről. Milyen bajnokságban indultál?  Melyik volt a kedvenc versenyed és miért?
2013-ban az RTE bajnokságában indultam. Az Eger és a Vác Rally-n volt lehetőségem indulni, mert nem álltak össze az anyagi dolgok! Egy igazi rallysnak nincs kedvenc pályája, tehát nekem sincs. Inkább úgy szoktam értékelni, hogy hol van kevesebb káresemény és akkor, ha nincs, az összes a kedvencem, de ha van, akkor egyiket se szeretem! Az Eger rally után kicsit bosszús voltam, mert az első helyezést sikerült elrontani egy kiszakadt futóművel, ami nagyban befolyásolta a verseny kimenetelét is! Így csak 3-dik helyezésre volt elég! Vácott pedig szétcsaptunk egy lassítót  ami miatt elég nagy hátrányban voltunk, mert az autónak az első futóműve bánta a történteket! De nem vagyok elkeseredve, mert ez egy ilyen sport!

Ha már részt veszel a Szilveszter Rallyn, melyik a kedvenc pályád a kettő közül? Milyen stílusban szeretnél az új navigátoroddal autózni?
Egyszerűen imádom a Szilveszter Rallyt! Nincs tétje és nem baj, ha megforgunk, vagy éppen kicsúszunk! Tehát szeretnénk úgy autózni, hogy jól érezzük magunkat, és ez lesz élete első úgymond éles versenye a Briginek és nem akarom ráhozni a frászt! Eleinte csak finomkodunk, aztán belecsapunk a lecsóba! Én mind a két pályát szeretem, mert meg van mind a kettőnek a maga szépsége, technikája! Tehát látványban gazdag autózást tervezünk!

Új autó,  új navigátor jó párosítás.  Így hármasban mi a  2014-es terveitek? Esetleg egy környező országban is megmérettetik magatokat?
2014-ben szeretnénk minél több versenyen indulni, de elsősorban az RTE bajnokságban szeretnénk jeleskedni és a BMW kupára gyúrni! De az is lehet, hogy év közben kipróbáljuk magunkat a Rally 2-ben ez mind csak pénz kérdése, reméljük, hogy ezekkel nem lesz gond és nagy tervekkel készülünk a 2014-es bajnokságra! Igen terveink között van pár külföldi verseny is pl: Szlovákia, Románia, és Szeretnék egyszer az Olasz pályákon is randalírozni, de ehhez sok mindennek össze kell állnia! Úgyhogy tervek vannak, és eddig úgy néz ki meg is fognak valósulni!

www.hajoka.hu

palfalviszilveszter2


Ha tetszett, csapass rá egy lájkot, vagy oszd meg!
Köszönjük szépen!